1És mondá nékem: Embernek fia! a mi elõtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának. 2Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet. 3És mondá nékem: Embernek fia! hasadat tartsd jól és belsõ részeidet töltsd meg ezzel a türettel, a melyet adok néked. És megevém azt, és lõn az én számban, mint az édes méz.

4És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik. 5Mert nem valami homályos ajkú és nehéz nyelvû néphez küldetel te, hanem az Izráel házához. 6Nem sok népekhez, a kik homályos ajkúak és nehéz nyelvûek, kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha õ hozzájok küldöttelek volna, õk hallgatnának reád. 7De az Izráel háza nem akar téged hallgatni, mert nem akarnak engem hallgatni, mert az egész Izráel háza kemény homlokú és megátalkodott szívû. 8Ímé keménynyé tettem orczádat, a milyen az õ orczájok, és keménynyé homlokodat, a milyen az õ homlokuk. 9Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tûzkõnél, tettem a te homlokodat; ne félj tõlök, és meg ne rettenj tekintetöktõl, mert pártos ház. 10És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, a melyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg. 11És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten, vagy hallják vagy nem.

12És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: Áldott az Úrnak dicsõsége az õ helyérõl. 13És amaz állatok szárnyainak zúgását, a melyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását, és nagy dörgés szavát. 14És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze pedig rajtam erõs vala. 15És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, a kik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, õk [is] ott ülvén; és ott ülék hét nap némán õ közöttük.

16És lõn hét nap mulva az Úr szava hozzám, mondván: 17Embernek fia! õrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg õket az én nevemben. 18Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te õt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az õ gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevõ az õ vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedbõl kívánom meg. 19De ha te megintetted a hitetlent, és õ meg nem tért hitetlenségébõl és gonosz útjáról: õ az õ vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. 20És ha elfordul az igaz az õ igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: õ meg fog halni; ha meg nem intetted õt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedbõl kívánom meg. 21Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és õ nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.

22És lõn ott az Úrnak keze rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled. 23Fölkelék azért és kimenék a völgybe és ímé ott áll vala az Úrnak dicsõsége, hasonlatos ahhoz a dicsõséghez, a melyet a Kébár folyó mellett láttam, és orczámra esém. 24És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban. 25És te, oh embernek fia, ímé köteleket vetnek reád és azokkal megkötöznek téged, és ki nem mehetsz közikbe; 26Nyelvedet pedig én ragasztom ínyedhez, és néma leszel, hogy ne légy közöttök feddõzõ férfiú, mert õk pártos ház. 27Mikor pedig szólok veled, megnyitom a te szádat, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten; a ki hallja, hallja, a ki nem akarja, nem hallja, mert õk pártos ház.