1Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. (1a) Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; 2Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsõségedet. 3Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged. 4Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet. 5Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam! 6Ha reád gondolok ágyamban: õrváltásról õrváltásra rólad elmélkedem; 7Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. 8Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.

9Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak. 10Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei. 11[ (Psalms 63:12) A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri õt mindaz, a ki õ reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája. ]