1Tanácsot tarta pedig Dávid az ezredeknek és századoknak fejeivel és minden elõljárókkal. 2És monda Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha néktek tetszik, és ha az Úrtól, a mi Istenünktõl [van:] küldjünk el mindenfelé a mi atyánkfiaihoz, a kik [otthon] maradtak Izráel minden tartományaiban, s velök együtt a papokhoz és Lévitákhoz, az õ városaik és vidékeik szerint, hogy [õk is] gyûljenek hozzánk. 3Hogy hozzuk ide a mi Istenünknek ládáját mi hozzánk, mert a Saul idejében nem törõdtünk vele. 4És monda az egész gyülekezet, hogy úgy kell cselekedni; mert igaznak [láttaték] e dolog az egész nép elõtt.

5Összegyûjté azért Dávid mind az Izráel népét Égyiptomnak Nilus folyóvizétõl fogva egészen Hámátig, hogy az Istennek ládáját elhozzák Kirjáth-Jeárimból. 6Felméne azért Dávid és vele az egész Izráel Baalába [vagy] Kirjáth-Jeárimba, a mely Júdában van, hogy onnan elhozzák az Úr Istennek ládáját, mely az õ nevérõl neveztetik, a ki a Khérubok közt ül. 7És helyhezteték az Isten ládáját az Abinádáb házából [egy] új szekérre; Uzza és Ahió vezetik vala a szekeret. 8Dávid pedig és az egész Izráel tánczolnak vala az Isten elõtt teljes erõvel, énekekkel, cziterákkal, hegedûkkel, dobokkal, czimbalmokkal és kürtökkel.

9Mikor pedig jutottak a Kidon szérûjéhez, Uzza reá tevé kezét a ládára, hogy megtartsa, mert az ökrök félre tértek vala. 10És az Úrnak haragja felgerjede Uzza ellen, és õt megveré, hogy reá tevé kezét a ládára, s meghala ugyanott az Isten elõtt. 11Akkor Dávid igen megdöbbene, hogy az Úr [ily] csapással sujtá Uzzát. Azért azt a helyet mind e mai napig Péres-Uzzának nevezik. 12És félni kezde Dávid azon a napon Istentõl, mondván: Miképen merjem magamhoz bevinni az Isten ládáját?! 13És nem vivé be Dávid magához a ládát a Dávid városába, hanem elhelyezé azt a Gitteus Obed-Edom házában. 14És az Isten ládája Obed-Edom házában volt három hónapig; és megáldá az Úr Obed-Edom házát és mindenét, valamije volt.