1Dávid miktámja. 2Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen. 3A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörûségem. 4Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra. 5Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat. 6Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem. 7Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.

8Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felõl van, meg nem rendülök. 9Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. 10Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. 11Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.