1Azután parancsola [József] az õ háza gondviselõjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába. 2Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, a mint beszélt vala. 3Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt. 4Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, a mikor monda József az õ háza gondviselõjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred õket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe? 5Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, a mit cselekedtetek!

6És utóléré õket, és ilyen szavakkal szóla nékik. 7Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek. 8Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földérõl; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat? 9Akinél megtaláltatik a te szolgáid közûl, haljon meg az; sõt mi is szolgái leszünk uramnak. 10És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, [az] légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek. 11És sietének és leraká kiki az õ zsákját a földre, és kioldá kiki az õ zsákját. 12És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában. 13Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.

14És beméne Júda és az õ atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének elõtte. 15És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud? 16És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. Ímé mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott. 17Õ pedig monda: Távol legyen tõlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.

18De Júda hozzá járula és monda: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz. 19Az én uram kérdezte vala az õ szolgáit, mondván: Van-é atyátok, vagy testvéretek? 20Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, a ki az õ vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak õ maga maradt az õ anyjától, és az õ atyja szereti õt. 21És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem. 22És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az õ atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal [az]. 23És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jõ veletek, színem elé se kerûljetek többé. 24Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adjuk vala néki az én uramnak beszédét; 25És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nékünk [egy ]kevés eleséget. 26És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz. 27És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nékem csak két [fiat] szûlt. 28Az egyik kiméne tõlem, és azt mondom vala: bizonyára [fenevad] szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam õt. 29Ha ezt is elviszitek szemeim elõl, s veszedelem találja érni, akkor az én õsz fejemet keserûségtõl borítva bocsátjátok alá a koporsóba. 30Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nõve, 31Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak õsz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba. 32Mivel a te szolgád e fiúért az õ atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom õt hozzád, mind éltig bûnös legyek az én atyám elõtt. 33Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az õ bátyjaival. 34Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?