1Felele a Naamából való Czófár, és monda:

2A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?

3Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!

4Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid elõtt.

5De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!

6És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bûneidbõl.

7Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?

8Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?

9Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.

10Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?

11Mert õ jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!

12És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.

13Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;

14Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;

15Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erõs lennél és nem félnél;

16Sõt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekrõl, úgy emlékeznél arról.

17Ragyogóbban kelne idõd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.

18Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.

19Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sõt sokan hizelegnének néked.

20De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik elõlök, és reménységök: a lélek kilehellése!