1Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt.

2Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?

3Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket.

4A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

5Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.

6A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

7Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

8Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz.

9Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

10Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

11Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

12Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

13A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

14Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?

15Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

16