1Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. 2A gyülekezetekbõl kirekesztenek titeket; sõt jön idõ, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. 3És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem. 4Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljõ az az idõ, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettõl fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek valék.

5Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tõlem közületek: Hová mégy? 6Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket. 7De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jõ el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. 8És az, mikor eljõ, megfeddi a világot bûn, igazság és ítélet tekintetében: 9Bûn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; 10És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; 11Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.

12Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. 13De mikor eljõ amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem õ magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendõket megjelenti néktek. 14Az engem dicsõít majd, mert az enyémbõl vesz, és megjelenti néktek. 15Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémbõl vesz, és megjelenti néktek.

16Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek. 17Mondának azért az õ tanítványai közül egymásnak: Mi az, a mit nékünk mond: Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek? 18Mondának azért: Mi az a kevés [idõ,] a mirõl szól? Nem tudjuk, mit mond. 19Megérté azért Jézus, hogy õt akarnák megkérdezni, és monda nékik: Arról tudakozzátok-é egymást, hogy azt mondám: Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem? 20Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul. 21Az asszony mikor szûl, szomorúságban van, mert eljött az õ órája: de mikor megszûli az õ gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. 22Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tõletek a ti örömeteket.

23És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmirõl. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. 24Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.

25Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljõ az idõ, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról. 26Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; 27Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentõl jöttem ki. 28Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.

29Mondának néki az õ tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz és semmi példázatot nem mondasz. 30Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: errõl hiszszük, hogy az Istentõl jöttél ki. 31Felele nékik Jézus: Most hiszitek? 32Ímé eljõ az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. 33Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.