2De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.

3Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.

4Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az õ erejök állandó.

5A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.

6Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erõszak borítja õket.

7A kövérség miatt kinn ülnek az õ szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.

8Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.

9Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.

10Azért fordul az õ népe ide, hogy tele [pohár] vizet szürcsölnek;

11És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?

12Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyûjtenek!

13Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;

14Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!

15Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.

16Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.

17Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.

18Bizony síkos földön helyezted el õket; pusztaságokra vetetted ki õket.

19Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstõl.

20Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, [úgy ]veted meg képöket.

21Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:

22Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.

23De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.

24Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsõségbe fogadsz be engem.

25Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!

26Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kõsziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!

27Mert ímé, a kik eltávoznak tõled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tõled.

28De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.