1És monda Sámuel az egész Izráelnek: Ímé meghallgattam szavaitokat mindenben, valamit nékem mondottatok, és királyt választottam néktek. 2És most ímé a király elõttetek jár. Én pedig megvénhedtem és megõszültem, és az én fiaim ímé ti köztetek vannak, és én is elõttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig. 3Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az Úr elõtt és az õ felkentje elõtt: kinek vettem el az ökrét, és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitõl fogadtam el ajándékot, hogy a miatt szemet hunyjak? és visszaadom néktek. 4Õk pedig felelének: Nem csaltál meg minket, nem sanyargattál minket, és senkitõl semmit el nem fogadtál. 5És õ monda nékik: Legyen bizonyság az Úr ti ellenetek, és bizonyság az õ felkentje ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben! Õk pedig mondának: Legyen bizonyságul.

6És monda Sámuel a népnek: [Igen,] az Úr, a ki rendelte Mózest és Áront, és a ki kihozta atyáitokat Égyiptom földérõl! 7Most azért álljatok elõ, hadd perlekedjem veletek az Úr elõtt az Úrnak minden jótéteményei felett, a melyeket cselekedett veletek és a ti atyáitokkal. 8Miután Jákób Égyiptomba ment vala, atyáitok az Úrhoz kiáltának, és az Úr elküldé Mózest és Áront, a kik kihozták atyáitokat Égyiptomból, és letelepíték erre a helyre. 9De õk elfeledték az Urat, az õ Istenöket, azért adá õket Siserának, a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe, és azok harczolának ellenök. 10Akkor kiáltának az Úrhoz, és mondák: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg minket ellenségeinknek kezébõl, hogy néked szolgáljunk. 11És elküldé az Úr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadíta titeket mindenfelõl ellenségeitek kezébõl, és biztonságban laktatok.

12Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak királya ellenetek jöve, azt mondátok nékem: Semmiképen nem, hanem király uralkodjék felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. 13Most azért, ímhol a király, a kit választottatok, a kit kértetek. Ímé, az Úr királyt adott néktek. 14Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: [megtartattok.] 15Ha pedig az Úr szavára nem hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek leend, miként a ti atyáitok ellen. 16Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy dolgot, a melyet az Úr visz véghez szemeitek elõtt. 17Avagy nem búzaaratás van-é most? Kiáltani fogok az Úrhoz, és õ mennydörgést és esõt ád, hogy megtudjátok és meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei elõtt, mikor királyt kértetek magatoknak. 18Kiálta azért Sámuel az Úrhoz, és az Úr mennydörgést és esõt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az Úrtól és Sámueltõl.

19És monda az egész nép Sámuelnek: Könyörögj szolgáidért az Úrhoz, a te Istenedhez, hogy meg ne haljunk, mert minden bûneinket csak öregbítettük azzal a bûnnel, hogy királyt kértünk magunknak. 20És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekbõl. 21Ne térjetek el a hiábavalóságok után, a melyek nem használnak, meg sem szabadíthatnak, mert hiábavalóságok azok. 22Mert nem hagyja el az Úr az õ népét, az õ nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válaszszon. 23Sõt tõlem is távol legyen, hogy az Úr ellen vétkezzem és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel; hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és igaz útra. 24Csak féljétek az Urat, és szolgáljatok néki hûségesen, teljes szívetekbõl; mert látjátok; mily nagy dolgot cselekedett veletek. 25Ha pedig folytonos rosszat cselekesztek: mind ti, mind királyotok elvesztek.