1És harmadnapon menyegzõ lõn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja; 2És Jézus is meghivaték az õ tanítványaival együtt a menyegzõbe. 3És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk. 4Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám. 5Mond az õ anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek. 6Vala pedig ott hat kõveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala. 7Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig. 8És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek. 9A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a võlegényt, 10És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel elõször, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad. 11Ezt az elsõ jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az õ dicsõségét; és hivének benne az õ tanítványai.

12Azután leméne Kapernaumba, õ és az õ anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradának néhány napig,

13Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe. 14És [ott] találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árúsait és a pénzváltókat, a mint ülnek vala: 15És kötélbõl ostort csinálván, kiûzé mindnyájokat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté; 16És a galambárúsoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává. 17Megemlékezének pedig az õ tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem. 18Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed? 19Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt. 20Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? 21Õ pedig az õ testének templomáról szól vala. 22Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az õ tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.

23A mint pedig Jeruzsálemben vala husvétkor az ünnepen, sokan hivének az õ nevében, látván az õ jeleit, a melyeket cselekszik vala. 24Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy õ ismeré mindnyájokat, 25És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrõl; mert magától [is] tudta, mi volt az emberben.