1Felele pedig Jób, és monda:

2Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

3Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

4Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

5A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.

6A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

7A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

8A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

9A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

10A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

11Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

12Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

13Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

14Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

15A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

16Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

17A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

18Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.

19Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

20Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.

21Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

22Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!

23Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.

24A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?

25Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

26Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.

27Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

28Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.

29Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

30Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

31Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

32Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

33Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!

34Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

35Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!