1Közelgetnek vala pedig õ hozzá a vámszedõk és a bûnösök mind, hogy hallgassák õt. 2És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bûnösöket fogad magához, és velök együtt eszik.

3Õ pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván: 4Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? 5És ha megtalálta, felveti az õ vállára, örülvén. 6És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala. 7Mondom néktek, hogy ily módon [nagyobb] öröm lesz a mennyben egy megtérõ bûnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz [ember]en, a kinek nincs szüksége megtérésre.

8Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? 9És ha megtalálta, egybehívja az õ asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala! 10Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe elõtt egy bûnös [ember] megtérésén.

11Monda pedig: Egy embernek vala két fia; 12És monda az ifjabbik az õ atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám esõ részt! És az megosztá köztök a vagyont. 13Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. 14Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és õ kezde szükséget látni. 15Akkor elmenvén, hozzá szegõdék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé õt az õ mezeire disznókat legeltetni. 16És kívánja vala megtölteni az õ gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. 17Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bõvölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! 18Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és [ezt] mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. 19És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! 20És felkelvén, elméne az õ atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá õt az õ atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá õt. 21És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! 22Az atyja pedig monda az õ szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyûrût a kezére, és sarut a lábaira! 23És elõhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. 24Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.

25Az õ nagyobbik fia pedig a mezõn vala: és mikor [haza]jövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. 26És elõszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? 27Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte õt vissza. 28Erre õ megharaguvék, és nem akara bemenni. Az õ atyja annakokáért kimenvén, kérlelé õt. 29Õ pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendõtõl fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. 30Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. 31Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! 32Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.