1Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az õ testvérének, Márthának falujából. 2Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait. 3Küldének azért a testvérek õ hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg. 4Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsõségére való, hogy dicsõíttessék általa az Istennek Fia. 5Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nõtestvérét, és Lázárt. 6Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala. 7Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába. 8Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy? 9Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát. 10De a ki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság. 11Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem õt. 12Mondának azért az õ tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul. 13Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de õk azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól. 14Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt. 15És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el õ hozzá! 16Monda azért Tamás, a ki Kettõsnek mondatik, az õ tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.

17Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban. 18Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira; 19És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják õket az õ testvérök felõl. 20Mártha azért, a mint hallja vala, hogy Jézus jõ, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala. 21Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentõl, megadja néked az Isten. 23Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred. 24Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon. 25Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; 26És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? 27Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendõ vala.

28És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az õ testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged. 29Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.

30Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, a hová Mártha elébe ment vala. 31A zsidók azért, a kik õ vele otthon valának és vigasztalák õt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon. 32Mária azért, a mint oda ére, a hol Jézus vala, meglátván õt, az õ lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem. 33Jézus azért, a mint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók [is,] elbúsula lelkében és igen megrendüle. 34És monda: Hová helyeztétek õt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg! 35Könnyekre fakadt Jézus. 36Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette õt! 37Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, a ki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?

38Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kõ feküvék rajta. 39Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nõtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. 40Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsõségét? 41Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. 42Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem. 43És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jõjj ki! 44És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendõvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg õt, és hagyjátok menni.

45Sokan hivének azért õ benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala. 46De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, a miket Jézus cselekedett vala.

47Egybegyûjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a fõtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível. 48Ha ekképen hagyjuk õt, mindenki hinni fog õ benne: és eljõnek majd a rómaiak és elveszik tõlünk mind e helyet, mind e népet. 49Egy pedig õ közülök, Kajafás, a ki fõpap vala abban az esztendõben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok. 50Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. 51Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendõben fõpap vala, jövendõt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; 52És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyûjtse. 53Ama naptól azért azon tanakodának, hogy õt megöljék.

54Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevû városba; és ott tartózkodék az õ tanítványaival.

55Közel vala pedig a zsidók husvétja: és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékrõl husvét elõtt, hogy megtisztuljanak. 56Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre? 57A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy õt megfogják.